Na nézzük, hogyan is kezdődött.

Gyönyörű volt a karácsony, csak mi ketten a párommal, de éreztem, hogy valami nincs rendben. Valami nagyon hiányzott. Aztán beugrott, babát szeretnék. Ez elég meglepő volt tőlem, hiszen én nem akartam gyereket. Úgy gondoltam, hogy mi ketten tökéletesek vagyunk így, különben is fiatalok vagyunk még (én 26, ő 27). Párom persze mondta, hogy majd úgyis bekattannak a hangyák. Hát, igaza lett.

Szóval jött a Szilveszter, új év, új célokkal. Itt volt az ideje, hogy beavassam páromat az elképzelésembe. Meglepődött a hirtelen változáson, de nagyon örült. Aznap még jól kibuliztuk magunkat, másnaptól pedig új, egészséges életet kezdtünk, tele tervekkel. Abbahagytam a dohányzást, mivel volt konkrét cél, meglepően könnyen ment.

Az első hónap nem sikerült. Teljesen letörtem, hiszen eddig mindig minden akkor történt és úgy, ahogy akartuk. Rá kellett döbbennem, hogy innentől kezdve bizony már nem mi fogunk irányítani. Legalábbis nem teljes mértékben.

Eljött a február. Addigra elolvastam egy csomó nagggyon hasznos tanácsot, meg azt is, hogy általában 4-5 hónap mire összejön. Az igazság az, hogy van egy kevés (khm, valójában sok) plusz kiló rajtam, így kiderült, hogy ez még nehezíti egy kicsit a dolgot. Innentől kezdve viszont már nem görcsöltem rá. Hiszek a sorsban, úgy voltam vele, hogy majd jön, ha jönnie kell.

Épp munkából hazafele tartottam február 24-én, mikor eszembe jutott, hogy lassan egy hete késik. Párszor már előfordult, de biztos ami biztos bementem a legközelebbi drogériába és vettem 2 db tesztet. Hazaértem, gyors pisi és vártam. Hát, nem kellett valami sokáig várni, ugyanis abban a pillanatban megjelent a második csík.

Férjem még dolgozott, vagyis akkor már hazafelé tartott a munkából. Rengeteg verziót lefuttattam a fejemben a tervezés időszakában, hogy majd milyen romantikusan és cukin fogom bejelenteni neki. Na persze... semmi sem lett az egészből. Már fogtam is a telefonomat és automatikusan tárcsáztam. Megkérdeztem, hogy érzi magát és biztonságosan vezet-e. Közölte, hogy igen, mire elmondtam, hogy pozitív lett a terhességi tesztem, szóval babánk lesz. Azt hittem bepánikol vagy valami, de annyi volt a reakció, hogy:

"Tudom!"

Mint kiderült, ő már egy hete tudta, hogy késik. Egyszer megjegyeztem neki, hogy hányingerem van a vacsitól, meg szerinte "furcsán" viselkedtem, ő meg baromi okosan összerakta a képet. Na szép, igazán szólhatott volna nekem is. :)

Innentől kezdve nagy volt az öröm, meg a pánik is. Egyik percben vigyorogtam, másik pillanatban majd megfulladtam a pániktól. Aztán hazaért párom, teljesen nyugodtan és közölte, hogy ne aggódjak, nem lesz semmi baj. Én pedig hittem neki és nem paráztam. Legalábbis pár óráig.