Mikor várandós voltam mindenki az első hetekre próbált felkészíteni. Jöttek a tanácsok, miszerint: 

          Aludj, amikor a baba alszik!

          Egyél, amikor a baba eszik!

          Vasalj, amikor a baba vasal!

          Fogadd el a segítséget! Stb.

Na nálunk alapból az alvás rész ki lett lőve, mivel Lili az Adamoban volt csak hajlandó aludni, így nálam az alvás természetesen kimaradt, hiszen nem akartam felügyelet nélkül hagyni.

Az evéssel is voltak gondok.Lilien tápszeres baba volt, ezért mind a két kezem kellett az etetések során.

Ennek ellenére az első hat hetet nagyon jól bírtam. A lakás ragyogott, a gyerekkel minden rendben volt, minden nap volt időm még sminkelni is. Igaz, hogy ennek érdekében szinte ipari mennyiségben fogyasztottam a kávét, de a "rendszer" működött.

Nem is igazán értettem mire ez a nagy felhajtás. Persze könnyen beszélek, hiszen az elején egy viszonylag nyugis babát sikerült "kifognom".

Viszont ami utána következett, na arra kellett volna a felkészítés. Nagyjából Lili 2 hónapos koráig minden teljesen idilli volt, aztán elkezdett kinyílni előtte a világ.

Most,hogy betöltötte a 6 hónapot, konkrétan fél szabad percem nincsen.

A lakás romokban hever, az ebédet rendeljük és őszintén bevallom, van amikor még délután négykor is csapzottan rohangálok a lakásban pizsamában.

Hihetetlenül virgonc lánykám van, akinél nagyon korán kezdődött a szeparációs szorongás.

Aludni nagyon utál. Ha már annyira álmos, hogy a szemét sem tudja nyitva tartani, akkor is minimum fél órás altatás-ordítás kombináció következik és alszik maximum 40 percet. Azt is kendőben, hogy még olyankor se tudjak csinálni semmit. Az étkezések pedig egyenlőek egy katasztrófával. Minden érdekesebb, mint 5 percig nyugton maradni és enni. A kedvencem mostanában, amikor éhes, de nem tud enni, mert álmos, de eközben aludni sem tud, hiszen éhes. Na ilyenkor kapom elő a telefonom és jön egy kis mese a netről, hogy eltereljem a figyelmét és rákapjon a cumisüvegre. 

Mostanában próbál kúszni, ami egyenlőre nem igazán megy neki, legalábbis nem a jó irányba. Ezen teljesen felhúzza magát és jön a hiszti. A kedvencem a műsírás. Az orrát felhúzza, szemét összeszorítja, csücsörít és olyan hangot ad ki, mint egy éhes kismacska. 

Szóval jah, nem sok szabadidőm van mellette és már az is csodaszámba megy, ha délelőtt 10 órakor meg tudom inni a kávémat. (Pedig a kisasszony hajnali ötkor kel.)

Ennek ellenére nem cserélném el az életemet semmi pénzért. Minden pillanatát élvezem az anyaságnak. Lehet, hogy délben még kócosan kóválygok a lakásban, de mikor nevet és rámnéz a hatalmas szemeivel, na az mindent megér.

Illetve egy dolog azért megnyugtat. Most már tudom, hogy minél idősebb, nekem annál nehezebb dolgom lesz.