A játszóház mindig úgy élt a képzeletemben, mint egy varázslatos hely, ami csupa móka és kacagás. Alig vártam, hogy Lili nagyobb legyen és végre mehessünk mi is.
Egy októberi napon úgy éreztem eljött az idő, most végre felkeresünk egyet. Napok óta rossz idő volt, játszótérre nem tudtunk menni, Lilien pedig kezdte megunni a bezártságot (meg persze én is).
Kiválasztottam egy játszóházat random módon és elindultunk.
Mikor odaértünk leadtuk Lili cipőjét és kabátját, mi férjemmel "bugyit" húztunk a cipőnkre és bementünk. Rajtunk kívül senki sem volt, aminek örültem, hiszen így Lili legalább nyugodtan fel tudta mérni a terepet. A piciknek való játékból nem sok akadt, de avval a kevéssel is beérte. Rohant egyik helyről a másikra, élvezte a szabadságot, a nagy teret, a játékokat.

Aztán egyre többen lettünk. Jöttek kicsik és nagyok egyaránt, Lilin pedig rögtön elkezdett meglátszani a szocializáció hiánya. A játszótéren nem igazán futottunk össze vele egykorú gyerekekkel, így nem tudta hogyan is kell velük viselkedni. Na nem kell azért ezt túl komolyan venni, alig múlt el 1 éves, szerintem időben vagyunk még.

Férjemmel nekünk rögtön feltűnt, hogy mennyire aktív a gyerekünk. Jó persze, ezt eddig is tudtuk, de már hozzászoktunk, számunkra ez volt a természetes állapot. Aztán a játszóházban csak pislogtunk, hogy a Lilivel egykorú gyerekek mennyivel higgadtabbak. Ők nyugisan eljátszottak szépen csendben, kb csak Lilien hangját lehetett hallani. Már csak azért is, mert úgy próbált meg ismerkedni, hogy odament és rákiabált másokra. Mondanom sem kell, ezt nem minden gyerek értékelte. Volt aki, elfutott, de voltak páran (inkább nagyobb gyerekek), akik cukinak tartották és elkezdtek vele játszani. Velük nagyon jól elvolt, hiszen ő lehetett a középpontban.A kisebbekkel egyenlőre nem tud mit kezdeni. Vagyis tudna, ha nem lenne letarolással kezdené az ismerkedést.

A nagy játék közben még a hajgumit is elhagyta

Úgy gondolom, hogy a fő probléma az, hogy kezd kialakulni az enyém korszak. Én nem vagyok az osztozkodás híve. Értem úgy, hogy szerintem igazságtalan a gyereknek azt tanítani, hogy a játékot meg kell osztani. Már miért kéne? Én sem osztom meg senkivel a telefonomat vagy a laptopomat. Ha valaki odamegy Lilihez és elkéri a játékot és Lili odaadja, akkor ok. De ha nincs kedve és nem adja oda, akkor az is ok. Természetesen ezt fordítva is így gondolom. Liliennek sem jár minden játék minden áron. Ő sem veheti el a játékot, ha a másik fél nem akarja odaadni neki.
Ez a rész az, amivel gondok vannak. Lili nem ad, de neki minden kell. Ez persze életkori sajátosság.

Mikor már kezdett túlpörögni a kisasszony, akkor inkább a távozás mellett döntöttünk.

Azóta voltunk még párszor játszóházban, de nem azért, hogy Lilien energiáját levezessük, mert azt fizikai képtelenség levezetni. Azért mentünk, hogy el tudjuk kezdeni a szocializációt, aminek úgy gondolom itt az ideje. Nem várok tőle csodákat, és természetesen nem akarok a koránál érettebb gondolkodást sem ráerőszakolni, de igenis fontosnak tartom, hogy megtanuljon minél előbb más gyerekekkel viselkedni, mert nem az övé a világ. (Bármilyen szomorú is ez az anyai szívemnek.)

Kövessetek Facebookon, hogy ne maradjatok le egy bejegyzésről sem!

Instagramon is megtaláltok v.szani , Youtube-on pedig Család Születik néven