Eltelt egy év.

Egy éve ilyenkor már a kórházban voltam. Fogalmam sincs, hogy mit éreztem. Izgatott voltam, kíváncsi, vagy csak azt akartam, hogy legyünk már túl rajta? Féltem? Fájt? Gyors volt vagy lassú? Már nem tudom.Már nem számít, hogy hosszú, könnyű vagy nehéz szülés volt. Nem számít, hogy egyszerű vagy szenvedős volt-e az azt megelőző 9 hónap. Már nem számít a fájdalom vagy a félelem. Ha visszarepülnék az elejére, érte ugyanúgy végigcsinálnám az egészet.

Ezen az 1 éven sokkal hamarabb túljutottunk, mint gondoltam volna.

Nem fogom azt mondani, hogy minden pillanatot élveztem, mert ez hazugság lenne. Igenis voltak olyan percek, amikor úgy éreztem nem bírom tovább. A 627. ébredéskor azt gondoltam, hogy egyszerűen nincs erőm még egy ébren töltött éjszakához. Nem tudok még egyszer kikelni az ágyból, esélytelen, hogy én reggel el tudjam indítani a napot. Végül valahonnan mindig jött egy kis lendület. Minden egyes nap új erőre kaptam. Az első reggeli mosoly, a hangos kacajok, a hatalmas ölelések, mind akkora energia löketet adnak, mint soha semmi. 

Sosem voltam egy sírós fajta, de az utóbbi napokban csak nézem ezt a csöpp embert, ahogy egyre okosabb és ügyesebb és nem bírom ki, hogy ne csorduljon ki egy könnycsepp.

Egy éve ilyenkor elképzelni sem tudtam milyen nehéz feladat vár rám. Most pedig tisztában vagyok vele, hogy sokkal nehezebb, mint hittem volna. Nem azért, mert egy babát életben tartani nem egyszerű (nagyon nem). Nem is azért, mert a türelem nagy erény, mely Liliből és belőlem is olykor-olykor hiányzik. Nehéz azért, mert akármennyire szeretném megtartani a pillanatot, az mindig kifolyik a kezem közül. Néha szeretném megállítani az időt, hogy jól az eszembe véssem a kacajt, a csillogó szempárt, a sunyi vigyort, de az idő csak rohan és én csak arra ocsúdtam fel, hogy már nem baba, hanem egy okos, kíváncsi totyogó, aki remélem egy boldog felnőtté válik.

Kövessetek Facebookon, hogy ne maradjatok le egy bejegyzésről sem!

Instagramon is megtaláltok v.szani , Youtube-on pedig Család Születik néven