Szóval összejött.

Szívem szerint rögtön másnap elmentem volna a dokihoz, de gyorsan utána olvastam és kiderült, hogy teljesen felesleges még. Jött pár nap várakozás, ami sajnos nem telt olyan könnyen, mint gondoltam.

Kezdődtek a rosszullétek.

Itt szeretném leszögezni, hogy számomra hatalmas csalódás volt a "reggeli rosszullét" elnevezés. Ez egy jóóóó nagy KAMU. Én rosszul voltam reggel, délben, este és még éjszaka is. Minden lehetséges módszert kipróbáltam. Ittam gyömbért, ettem B6 vitamint, próbáltam hideg kólát,kekszet, tényleg mindent, amit csak hallottam, de semmi nem vált be.

Mikor elindultam dolgozni, már a megállóban kidobtam a taccsot, aztán a munkahelyen is többször rohannom kellett. Szó szerint semmi nem maradt meg bennem. Olyan szagokat kezdtem érezni, ami mások szerint nem is létezett. A konyhába hetekig nem tudtam kimenni, néha még párom illatát sem tudtam elviselni.

Közben a 7. héten megvolt az első ultrahang, minden rendben volt, kiscsillagnak dobogott a szíve, örömömben rögtön el is sírtam magam. Attól a pillanattól kezdve vált számomra valóságossá az egész. Nem volt és most sincs fogadott orvosom. Eddig semmilyen negatív tapasztalatom nincsen, remélem ez nem is fog változni.

Ekkor már úgy néztem ki, mintha most jöttem volna a Walking Dead forgatásáról. Dolgozni nem tudtam. Egész nap az ágyat nyomtam és próbáltam magamba erőltetni legalább egy kis folyadékot, hogy ne kerüljek kórházba, de az is nagyon nehezen ment. Párom egyre jobban kétségbe esett, próbált segíteni, de nem tudott. Majdnem minden este sírtam, úgy éreztem , hogy már sosem leszek jól. Vártam a 12. hetet, mert mindenki azt mondta , akkor el fog múlni. Hát nem így lett.

Az első genetikai ultrahangon minden tökéletes rendben ment, egészséges volt és szépen fejlődött a nehézségeim ellenére is. A vérképem pocsék lett, a növekedéshez szükséges tápanyagokat elszívta a baba, én meg semmit nem tudtam pótolni. Az egyetlen dolog, amit tehettem, az az, hogy vártam.

A védőnő megdicsért, hogy milyen ügyesen fogytam 13 kilót. Azt hittem az agyamat eldobom, olyan ideges lettem. Ezután megmérte a vérnyomásomat és közölte, hogy magas. Háááát nem csodálkoztam rajta. Kedvesen mosolyogtam és elköszöntem.

Jött még pár hét szenvedés, de a 18. héten szerencsére a rosszullétek enyhülni kezdtek és mára már (23. hét) teljesen elmúltak. Mondjuk a fogmosás még mindig egy kész tortúra, de az eddigiekhez képest ez már semmi.