Az egész úgy indult, hogy egy szép áprilisi napon párom hazaállított és közölte, hogy ő az egyik hirdetési oldalon talált egy számunkra megfelelő családi házat. Nincs tervben a költözés, de azért nézzük meg.

Nem igazán hajlottam rá, hiszen szinte egyedüliként a világban, én szerettem panelban lakni. Viszont miután végiggondoltam a dolgot beláttam, hogy gyerekkel biztosan kényelmesebb lesz, ha nem kell állandóan lépcsőzni. Illtve az sem hátrány, ha nem zavarunk senkit, amikor éjjel kell orrot szívni.

Szóval megnéztük, beleszerettünk, kivettük.

Ez volt a kisebbik része a dolognak.

A terv az volt, hogy egy hét különbséggel, két fordulóban költözünk. Először áthoztuk az összes nélkülözhető dolgot. 

Mivel a kaját rendeljük, ezért szinte teljesen kipakoltam a konyhát és áthoztunk minden konyhai eszközt a házba. Evvel csak annyi volt a gond, hogy én tényleg mindent áthozattam, így még egy tojást sem tudtunk sütni.

Lili mellett nehézkes volt a pakolás. Ha ébren volt csak pár percig engedte, hogy ne vele törődjek, ha aludt, akkor meg nem akartam felébreszteni a zörgéssel. Na jó, valójában az is közrejátszott, hogy nagyon féltem elkezdeni az egész pakolászást. Utálom a káoszt, ezért halogattam a dolgot, ameddig csak lehetett.

Nagyjából az utolsó héten úgy nézett ki a lakás, mintha kiraboltak volna minket.

A költözés reggelén már minden be volt csomagolva, a gyerek kajáját külön, rikító színű dobozba tettem. A pelenkázó táskát elneveztem túlélő csomagnak és indulhatott a buli. 

Természetesen nem úgy mentek a dolgok, ahogy vártuk, de délután négyre màr az új házban volt minden és mindenki. 

Mikor beléptem azt hittem rosszul leszek. Mindehol doboz, zsák, szétszerelt bútorok. Egyszerűen nem értettem, hogy a francba van nekünk ennyi cuccunk. Biztosan nem hoztuk el a szomszéd dolgait is? Hova fért el ez a sok holmi?

Az első és legfontosabb Lilien szobája volt. Összeraktuk a szekrényt és az ágyat, párom felszerelte a hintát. Lilinek új volt a hely és elég nyugtalanul viselte a dolgot. Két napig csak kézben maradt nyugodt és csak köztünk volt hajlandó aludni.

Szerencsére harmadik éjszaka már minden a régi volt. Az ő dolgai már ki voltak pakolva, így pár nap alatt megszokta az új helyet és ment minden a régi kerékvágásban. Legalábbis vele kapcsolatban. Rám még mindig vár jópár doboz. Viszont màr elengedtem a dolgot. Majd ki lesz csomagolva, örökre úgysem maradnak dobozban a dolgaink. Bár csábító megoldásnak hangzik.

Őszintén, elég lassan haladok és most nem a halogatás miatt. Mikor nekiállok valaminek, tuti pelenkát kell cserélni vagy éhes vagy szomjas vagy nyűgös a front, fogzás, mozgásfejlődés miatt. Tehát amit kipakolok, azt is elfelejtem, hogy hova tettem.

Éppen ezért nagyjából minden mondat így kezdődik ebben a pár napban: "Nem tudod hol van a ...?" A válasz pedig:

Nem, fogalmam sincs!!!